A virtuális valóság már több mint játék, az ismeretterjesztésben is jó hasznát veszik. Jó példa erre a közelmúltban készült War Remains című VR dokumentumfilm, melyben az első világháborút élhetjük át testközelből.
A mindössze 12 perces alkotást a Tribeca Film Festival-on mutatták be kísérleti film kategóriában. A virtuális valóság a háború nyugati frontjára repíti a nézőt (hallgatót, érzőt - bárhogy is nevezzük ezt a VR-ban).
VR dokumentumfilm
A War Remains teasere leginkább valmailyen FPS játék intrójára hasonlít, azonban az első beszámolók szerint ennél sokkal több van benne. A személyes perspektíva már videóban is azt a hatást váltja ki, hogy a nézők beleéljék magukat a történetbe, a VR adta lehetőségek pedig méginkább ráerősítenek erre. Egyes tárgyakat meg lehet érinteni az utazás során, és a lövések hangját nem csak hallani, hanem érezni is, ahogy a talpunk alatt megrázkódik a föld.
Az alkotók szándéka az volt, hogy a háború borzalmaiból is visszadjanak valamit, és ez az első kritikák alapján sikerült is. A hangok, a zajok és a lövészárkok szűk tére által kiváltott klausztrofóbiás érzés túl van a komfortzónán és igazán átüti az ember ingerküszöbét. Ugyanazt a hatást igyekezett kiváltani, mint a lövészárkok fotósainak korábban sosem látott brutálisan őszinte frontvonalról hazaküldött fényképei. A recept is nagyjából ugyanaz: a korban elérhető legmodernebb technológiával vitték közel a nézőkhöz az eseményeket.
Felhasználtak egy kisebb díszletet, többek között egy lövészárkot is építettek, a felhasználóknak ezen keresztül kell végigmenni egy VR szemüvegben, amely képet és hangot is ad. Akik kipróbálták, a virtuális és az “igazi” valóság furcsa keveredése miatt ijesztően élethűnek írták le az élményt.
A filmfesztivál egyébként a War Remains mellett több mint 20 olyan alkotást mutatott be, mely virtuális valóságot vagy kiterjesztett valóságot használt, így még az is előfordulhat hogy ezek az úttörő művek lassan kilépnek a kísérleti kategóriából, és átalakítják a médiafogyasztási szokásainkat. Igaz, ezt vártuk a 3D filmektől is, de hiába.
Éld át te is a virtuális valóságot!
A War Remains ugyan valószínűleg nem fog eljutni Magyarországra, ám nem kell elkeseredned, hiszen nálunk te is kipróbálhatod a virtuális valóságot! Rengeteg VR játék között választhatsz, így biztosan megtalálod a kedvenced. Foglalj most és vágj bele a kalandba!