Dróthálóból összetákolt Start Trek, űrhajók, labirintusban megbúvó gülüszemű pixel-szörnyek és a mecha-Hitler hadserege – mára nehéz elhinni, de ők voltak a mai 3D játékok ősei, elődei. Összefoglalónkban ezúttal felidézzük a 3D őskorát, ahol még Super Mario is csak álmodhatott a virtuális valóságról.
A 3D játékok történetét is el lehetne indítani a számítógépes játékok hőskorától, és mindenféle elődökben fölfedezni a 3D nyomait. Egyszerűbb azonban rögtön az 1970-es évekkel indítani, amikor az első valódi 3D-s játékkísérletek megjelentek. A Maze War talán az első 3D-s First Person Shooter játék volt, amelyben egy igen elnagyolt 3D-s labirintusból kellett kiszabadulni, és közben lelőni a ránk támadó gülüszemű szörnyeket. A másik legendának számító, de mára szinte értelmezhetetlen kinézetű és játékmenetű kísérlet a Spasim volt, amely egy többszereplős 3D-s űrszimuláció, amelyben csapatokban röpködhetünk a Star Trek űrhajóin, hálózatba kötött gépeink segítségével. A játék minden bizonnyal nagy újdonságnak számított korában, mára azonban csak az igazi játékfunok találnak benne gyönyörűséget.
Hazavihető pixel-dinoszaurusz
Az 1981-ben megjelent Monster Maze már otthoni PC-ken is futott, és igencsak hasonlított a Maze War-hoz, azzal a különbséggel, hogy szemek helyett itt óriási pixel-dinoszauruszokkal kellett megküzdeni. A 80’-as évekre jellemző játékok valójában nem voltak a mai értelemben véve 3D-sek, pusztán annak illúzióját keltették, illetve előfordult olyan technológia is, amely 3D-s játékteret alkalmazott, de két dimenziósra korlátozva. Külön úton indultak el a hátsó kamera nézetű versenyautós játékok, a koncepció ugyanis a valós 3D-s szimuláció megjelenését is túlélve egészen a 90’-es évekig töretlenül hódított. A műfaj egyik első képviselője a Pole Position volt a Namaco-tól, amelyről aztán sok klónt mintáztak a szoftvergyártó cégek.
A lövöldözős játékok a mai 3D játékok valódi elődei
A következő nagy ugrást is természetesen a first person shooter játékok lépték meg a 90-es évek elején, amikor újraértelmezték a 3D-s technológia adta lehetőségeket. A Wolfenstein egyike volt azon játékoknak például, amelyek elsőként alkalmaztak 3D-s objektumokra vetített eredetileg 2D-s felületeket. Ennek köszönhetően elevenedett meg a náci kísérleti börtönből kiszabaduló rab előtt a gépágyúkkal fölszerelt mecha-Hitler, amely minden idők egyik legeltaláltabb főellenségévé vált.
A ’90-es évek közepétől jelentek meg a piacon a pénztárcabarát grafikus gyorsítókártyák, amelyek újabb lökést adtak a 3D-s játékok fejlődésének és elterjedésének. Ezekkel egyidőben adták ki a Quake-et, amely motorjának révén az első technikailag is 3D-s játék volt. Újszerűségét csak tetézte, hogy többek között baltával, duplacsövű sörétessel, vag szögbelövővel apríthattuk a haverokat a hálózatba kötött gépeken, többjátékos üzemmódban.
A játékkonzolok 5. generációja, amely a 90’-es évek végén jelent meg, jelentette a fordulópontot a ma is ismert 3D-s játékok felé. A Super Mario 64 és a Sonic Adventure olyan területekre hatoltak be, amelyekkel lövöldözős rokonaik még csak kísérleteztek. Fontos megjegyezni, hogy e játékok lényegesen nagyobb helyigénye hatott abba az irányba, hogy a játékkészítők a CD felé forduljanak. Innen kezdődött meg az a technológiai verseny, amely a minél tágasabb virtuális környezetben, minél több játékos bevonásával, és minél élethűbb megjelenéssel igyekszik egyre nagyobb elvárásainknak megfelelni.
